2012. március 26., hétfő

Megyer - a stílusos falu bemutatkozik!

Sümegtől néhány kilométerre találjuk a Balaton-felvidék legkisebb települését, Megyert. Egy lelkes kis városi csapat néhány éve megelégelte az országunkra eddig jellemző falusi turizmust és nagy fába vágta a fejszéjét, ez a fa volt Megyer, egy elnéptelenedésnek induló csöpp kis falu a maga huszonkét házával. Az üresen maradt házaknak találtak hasznos funkciókat, így szép lassan a Pajta körül hat kis házikó újult meg, megőrizve békebeli hangulatát mégis megfelelve a kor követelményeinek.



Itt végre mindenki lehetőséget kaphat, hogy betekintsen, és ki is próbálja a vidéki életet, megismerje szépségét, nehézségeit egyaránt. Szeretnénk mindenkit bevonni a napi munkába úgy a ház körül, mint az állatok mellett. Persze itt senki nem haragszik meg, ha valaki a teraszon ülve egy pohár Balaton-felvidéki bor kóstolgatása mellett szemléli az eseményeket vagy csak lóháton szeretné bejárni a határt.


Hat házunk 28-39 főnek biztosít kényelmes pihenést, a Pajta akár 60 fős rendezvény lebonyolítására is alkalmas, e mellett rendelkezünk még több kisebb közösségi térrel is. Ha valaki igazi falusi esküvőt szeretne, biztos nem fogunk neki nemet mondani, inkább megkérjük Ákost a Megyeri Gurmant, hogy a baromfiudvar legszebb tyúkjaiból készítsen menüt az ifjú párnak. Kisebb cégek rendezvényeit is örömmel befogadjuk, az egyik felújított ház pont azt a funkciót kapta, hogy a különböző tréningek helyszíne legyen.


Mindenkit szeretettel üdvözlünk: Pajer Kristóf (Megyer polgi)

Weboldalunk címe: http://megyer.hu/main/index.html
Facebook oldalunk: Megyer Pajta

2012. március 12., hétfő

Bemutatkozik a Catherine's Cottages



Ezek a kedves présházakból átalakított vendégházak Csákberényben, Fejér megyében találhatóak, mindössze egy órányi útra Budapesttől.



Tökéletes választás mindazoknak, akik a város zaját maguk mögött hagyva szeretnének néhány napot eltölteni, akár egy romantikus hétvége keretében a párjukkal, akár az egész családjukkal ezen a gyönyörű, a Vértes lábainál elterülő vidéken.
Jelenleg hat vendégházunk várja sok szeretettel kedves Vendégeinket, melyek egész évben nyitva tartanak.




Történetünk nem csak rólunk szól, hanem a falubeliekről, a szomszédainkról a hegyoldalban, akiket akiket az évek folyamán megismertünk és megszerettünk, akik cserében elfogadtak minket közösségük tagjaiként. Csákberényben igazi falusi szellem uralkodik, ami az itteni életet különlegessé teszi, hiszen összekötnek bennünket a szőlőskertek, a Vértes erdeje és a táj ami körülölel.

2004-ben vásároltuk az első házat, azóta tartjuk otthonunknak Csákberényt. Az évek folyamán örömmel dolgoztunk együtt (és a mai napig is dolgozunk) sok hihetetlenül tehetséges emberrel, akiknek munkáját dicsérik a házaink. Van egy csodálatos polgármesterünk, kiváló munkatársakkal, van egy fejlődő focicsapatunk, akiket boldogan támogatunk.
Ez a mi kis földi paradicsomunk.




Minden évben több liter szűz levendula olajat gyártunk a birtokon gazdagon termő levendula ültetvényeink jóvoltából.
Ezt a nagyon értékes és erős illatú olajat felhasználjuk kézzel készült szappan, testápoló, sampon, habfürdő, masszázs olaj, tusfürdő és fürdőolaj készítéséhez,
melyek megvásárolhatóak a birtokon, valamint kedves vendégeink a házakban egy kis ízelítőt is kapnak ezekből a kozmetikumokból. Levendulával töltött kis illatpárnákat is készítettünk.

A birtokon termő gyümölcsökből minden évben számos különböző házi lekvár készül, többek között kajszibarack, őszibarack, szilva, meggy, málna, eper, szeder, rebarbara szerepel a kínálatban, természetesen ezek mindegyikét megkóstolhatják vendégeink a házakban is, valamint lekvárjaink kihagyhatatlan elemként szerepelnek az egyedülállóan finom reggeli kosarainkban is

Szeretettel várunk Mindenkit!
Catherine

Foglalás és további információ itt: catherine@catherinedickens.com

Weboldalunkon angolul és magyarul is megtalálják házaink leírását: http://catherinesvineyardcottages.com/

2012. március 7., szerda

Új tagok a stílusosok között!

Boldogan jelentjük, hogy a tegnapi közgyűlésünkön megszavaztuk két új stílusos tag felvételét!

Hamarosan olvashatjátok a bemutatkozásukat is, képekkel fűszerezve.

Addig is lehet böngészni a weboldalaikat:).

http://www.megyer.eoldal.hu/ Kicsit elszaladt velünk a ló, immár egy teljes faluval és saját polgármesterrel is szerénykedhetünk. Hogy hogyan kerül közénk Magyarország legkisebb faluja? A bemutatkozóból hamarosan kiderül.

http://catherinesvineyardcottages.com/ A magyar felmenőkkel rendelkező Dickens unoka Catherine, a Móri borvidéken varázsolt az elhagyatott présházakból, a vidéki Angliát idéző hangulatú vendégházakat.

Üdv a Stílusosok!